A honlapon használt sütik beállítása
Széles az agrárfinanszírozás palettája
Szerző
Magyar MezőgazdaságVarga Tibor
Olvasási idő
3 PERC
Megjelent
2021.04.21. 10:00
A válságállónak tartott agrárium kifejezetten jó évet zárt a tavalyijárványterhes évben, azonban a humán- és állategészségügyi megpróbáltatásokkalidén is számolniuk kell a gazdáknak. A szántóföldi növénytermesztőknek nemlehet okuk a panaszra, azonban az állattenyésztőket az ASP, amadárinfluenza-járvány és az emelkedő takarmányárak is hátráltatják. BognárRóbert, a Budapest Bank agrárszakértője az idei év várható gazdálkodási és piacijövőképét ismertette.
Amagyar mezőgazdaság a pandémia idején is képes volt akadálytalanul ellátni ahazai élelmiszerüzemeket, feldolgozókat alapanyaggal, megtermelni a kellőtakarmányalapot az állatállomány számára, valamint a kertészeti termékekből issikerült ellátni a hazai piacot. Többletköltséget okozott viszont az ágazatszereplőinek a higiéniás feltételek megteremtése, a munkaerő-helyettesítés megvalósításaaz emelkedő munkabérek mellett, illetve a logisztikai problémákból éscsomagolóalapanyag-beszerzésből származó kiadások. „Ezek mellett az állattenyésztési szektornak megkell küzdeni az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza-járvány okozta pluszköltségekkel, míg a viszonylag szélsőséges időjárást a növénykultúrák és agyümölcsösök sínylették meg, ami a növénytermesztés oldaláról idézhetett volnaelő nagyobb bevételkiesést, amit végül a piaci árak emelkedése valamelyestkompenzált”– ismerteti az agrárszakértő.
Az ügyfelekérta járvány idején is
Akoronavírus-járvány miatt leállt HoReCa-szektornak és turizmusnak jelentős apiaci hatása. A vágóhidakon feltorlódó készletek megtöltötték a fagyasztókat, értékesítésükvontatottan halad, akadnak lassan már egy éves készletek is. Ugyanakkor akereskedelmi láncokon keresztül sikerült a vásárlásokat átcsoportosítani,illetve az élelmiszergyártó cégek direktkiszállítással is értékesítik ezeket akészleteket. „A helyzet áthidalására hitelintézetünk számoshitelkonstrukciót biztosít ügyfeleink részére. A járvány ideje alatt azállamilag meghirdetett gazdaságélénkítő programban a Budapest Bank is résztvesz. Elsők között jelentünk meg a piacon az Agrár Széchenyi Kártya Plusszal, azAgrár Széchenyi Beruházási Hitel Plusszal, valamint az EXIM Bank különbözőfinanszírozási konstrukciói mellett az NHP Hajrával, ami kifejezetten nagynépszerűségnek örvend.”
ASP,madárinfluenza
Azafrikai sertéspestis megjelent Európa több nagyobb sertéstermelő országában is(Lengyelország, Németország), ami miatt az exportpiac, a harmadik országokbavaló szállítások leálltak. A Kínába szánt export bent ragadt az Európai Uniónbelül, ezek a készletek pedig utat keresve maguknak a piacon begyűrűztekhazánkba is, aminek árcsökkentő hatása volt az állattenyésztés kibocsátásáranézve. „Ha az alapanyagárak csökkennek, azzal arányosana fogyasztói árak is, azonban időközben az állattenyésztés inputoldaláról atakarmányárak nagyon megemelkedtek, mely folyamat a mai napig tart. Ez azáremelkedés már érezteti hatását a nyugat-európai fogyasztói árakban, dehazánkban is elindult néhány százalékkal ez az emelkedés”–mondja Bognár Róbert, aki a takarmányárak drasztikus emelkedésének eredőjét isfelfedte: „A Kínában az ASP-ből újrafelépülő sertés- és baromfivertikum katalizálta a megnövekedett takarmányigényt,valamint az Oroszországban a búzára kivetett exportvámok is jelentősenmeghatározták az áremelkedést.”
Azérem két oldala
Atakarmányárak emelkedését a szántóföldi növénytermesztés ágazat szereplői könyörtelenülkihasználják. A kereskedők külföldre szállítják a takarmányt, mert ott jobbáron lehet értékesíteni, mint belföldön, ami hazánk takarmány-ellátásnakszempontjából kifejezetten hátrányos. „Állattenyésztési oldalról azokban avertikumokban, ahol kialakult a teljes integráció (pl.brojlercsirke-tenyésztők), ott a tavalyi aratások idején fixálni tudták atakarmányárakat. Ezekre a vállalatokra nincsenek hatással a takarmányárakegészen a következő betakarításig, azonban, aki kénytelen a szabad piaconmegvenni az árut, annak muszáj lesz értékesítési árain emelni, ezáltal viszont apiaci pozíciója romlik”– magyarázza Bognár Róbert.
Azeredményes tavalyi év ellenére a szántóföldi növénytermesztésben dolgozók iséltek a Budapest Bank hitelkonstrukcióival, például a slágerterméknek mondhatóMagyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogram Hajrá! (NHP) mellett, az Agrár Széchenyi KártyaProgram is népszerű. Az állattenyésztők részéről inkább beruházásihitelek voltak népszerűek, de már egyre felkapottabbak körükben aforgóeszköz-finanszírozások is. „A Budapest Bank a teljes agráriumot lefedő hitelkonstrukciókkalrendelkezik. Hitelintézetünk rendszeresen részt vesz gazdaságélénkítőhitelprogramok közvetítésében, emellett beruházási, forgó és növénytermesztésiintegrátori hitelek is részesei a palettának, mely utóbbi különlegesnekszámít a magyarországi nagybankok között.”
*A cikk eredetileg a Magyar Mezőgazdaságoldalon jelent meg.
2021.04.21.
https://magyarmezogazdasag.hu/2021/03/24/szines-az-agrarfinanszirozas-palettaja
Iratkozzon fel hírlevelünkre, amennyiben szeretne:
- értesülniés meghallgatni a legfrissebb MBH Business Podcast sorozat adásait,
- szakértőktől tájékozódni a vállalkozását érintő aktuális piaci, gazdasági helyzetről,
- piaci trendeket látni KKV-kat vizsgáló, ágazati kutatásokból,
- inspirálódni különböző fontos, cégvezetéshez szükséges témák kapcsán,
- esetleg elsőként szeretne értesülni egy Ön számára érdekes szakmai rendezvényről
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.