Majd a gyerekek továbbviszik…vagy inkább adjam el?

„Akivállalkozást épít, templomot épít”/CalvinCoolidge, az Egyesült Államok harmincadik elnöke/

Minden, vállalkozását évtizedekig vezetőtulajdonos számára eljön a pillanat, amikor választania kell: cégét utódjairatestálja, vagy elidegeníti, eladja. Aki átgondoltan határozna, egy sor tényezőtfigyelembe vesz. Annál is inkább, mert nemcsak a tét hatalmas, de mindkétmegoldás lehet jó is, rossz is. Ez a döntés kivétel nélkül egyedi és esetfüggő.Íme, néhány hasznos tipp azoknak a tulajdonosoknak, akik időben felkészülnéneke kulcsfontosságú lépés megtételére.

Ügyfelem ötvenes évei végén járó, tisztességbenmegőszült, jól öltözött – sportosan elegáns – férfi.

Vállalkozását a kilencvenes évek elején indította.Kezdetben a felesége könyvelt a burkolatokat forgalmazó cégben, mára harmincnális többen dolgoznak neki. És most válaszút elé érkezett.

Úgy érzi, elég volt a tíz-tizenkét órásmunkanapokból, szeretne több időt tölteni az unokáival, utazni, aztán meg –mint megtudom – valaha asztalos volt, talán ahhoz is visszatérnekikapcsolódásképp.

Az világos, hogy ehhez le kell köszönnie acégvezetésből, de hogy mi legyen utána a gazdasági társasággal, azt nem tudja.Átadhatná fiának a stafétabotot. Vagy eladhatná, amit három évtizeden keresztülfáradtságos munkával felépített. Mit tegyen? – ebben kéri a segítségemet. Adöntés nem könnyű.

Ki dönt?

A kérdés magától értetődőnek tűnhet, de nem az.Találkoztam nem is egy olyan alapító tulajdonossal, aki átadta a gyerekeinek acégét, és rájuk hagyta a döntést annak további sorsáról. Ez azonban nem valódidöntés, csupán annak elodázása, kellemes fikció.

A döntést az eladásról vagy az átadásról egyedül atulajdonos hozhatja meg.

Az alapító felelősségét nem lehet eléggéhangsúlyozni. Pláne, hogy megeshet: ő maga a sikeres generációváltás akadálya.Például akkor, amikor a cég irányítását az utódoknak anélkül adja át, hogyközben formálisan lemondana tulajdonosi és irányítási jogairól. Ezeknél avállalkozásoknál a problémák jellemzően úgy jelennek meg a cégvezetői szerepetfelvállaló személy irodájában, hogy közben az utód nem rendelkezik az ezekmegoldásához szükséges jogosítványokkal.

Az eredmény ilyenkor az, hogy a szervezet újirányítói az átadást követően még évekig az alapítóhoz járnak, mivel a gondokmegoldásához szükséges felhatalmazással ő rendelkezik. Az új főnök munkahelyikapcsolatai egyre feszültebbé válnak, az irányok kijelöléséhez nélkülözhetetlenjogok hiányában pedig egészében kérdőjeleződik meg vezetői legitimitása.

Olyan családi vállalkozással is találkoztam már,amelynél a helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy a válás is felmerültlehetséges opcióként.

Eladás vagy átadás?

Amikor azzal keresnek meg cégtulajdonosok, hogyeladják-e vállalkozásukat vagy átadják azt utódjaiknak, mindig el szoktammondani, hogy erre nincs ökölszabály: csakis a konkrét eset és az érintettekélethelyzete határozza meg, hogy melyik a helyes választás.

Az egyik első kérdésem rendszerint az hozzájuk, hogybizonyosak-e abban, hogy el tudnak, és el is akarnak távolodni – megfelelőhosszúságú, átmeneti időszakot követően – a napi üzletmenettől? Illetve:képesek-e elfogadni a tényt, hogy többé nem ők irányítják cégüket?

Ha a kérdéseimre nemleges választ kapok, fix, hogy acégeladást tanácsolom. Hogy miért? Egyszerű! Kevés olyan frusztráló dolog van,mint amikor egy elvi átadás után a korábbi vezető felülbírálja az őt követőgeneráció elképzeléseit a menedzsment vagy az alkalmazottak előtt. Arról nemszólva, hogy az ilyen magatartás könnyen az utódlási folyamat elbukásáhozvezethet.

Tisztáznunk kell azt is konzultációink során, hogy avállalkozás alapítója felkészíthetőnek tartja-e leszármazottait arra, hogy azoktulajdonosként irányítsák a céget?

Én abban hiszek, hogy a legtöbb utód fel tud nőni ará váró feladathoz, képes ismeretei olyan fokú gyarapítására, hogy aztánmegérdemelten foglaljon helyet a főnöki székben. Az ehhez nélkülözhetetlenjártasságokat azonban senki sem az anyatejjel szívja magába, a jelöltnektudatosan kell treníroznia magát a szerepre, amelyet betölteni szeretne.

Sajnos az ilyen jövőbéli vezető hazánkban egyelőreigen ritka, holott a kellő felkészültség hiánya óriási kockázatot von maga után.

Eszembe jut egy dél-magyarországi nagykereskedő, akiegyik leszármazottját két ízben is „betolta” a cégvezetői pozícióba, csakhogyaz újdonsült igazgató sem az első, sem a második próbálkozás idején nem voltalkalmas feladatai ellátására, és az átadás többszöri nekirugaszkodást követőenis kudarccal végződött.

De van még valami, amiről szót kell ejtenem.

Ha a távozó tulajdonos nem hisz abban, hogy utódainélküle is sikeresen irányítják majd a céget, nem lesz egy nyugodt perce sem.Folyton azon fog aggódni, hogy a vezetővé lett gyerekek esetlegmeggondolatlanul cselekszenek a kormányrúdnál. A jól megérdemelt pihenés nemilyen. Noha a folyamat elején a visszavonuló fél részéről már a bizalom pusztamegléte is elegendő, egy későbbi fázisban épp ilyen fontos az alkalmasságtényszerű megítélése is. A számok sohasem hazudnak.

Jó ötletnek tartom továbbá – mert tiszta helyzetetteremt minden érintett számára – ha a leköszönő és az érkező vezér egyértelműfeltételek teljesüléséhez kötik a cég tulajdonjogának átvételét. Aztán, ha azelvárásoknak nem felel meg az újonc, és az átadás inkább fiaskó, mint nem, acég megy a piacra.

Alapjaiban más viszont a helyzet, ha az alapító mára folyamat elején sem hisz abban, hogy utódai felkészíthetők volnának cégevezetésére. Ilyenkor a tulajdonos jobban teszi, ha letesz az átadásról, éshozzászoktatja magát az eladás gondolatához. Egy ilyen forgatókönyv hátterébennem feltétlenül a gyerekek korlátozott alkalmassága vagy fejlődőképessége áll.A cégöröklés olykor azért nem járható út, mert az ifjabb generáció avállalkozástól távol eresztett gyökeret, és a belátható jövőben nem állszándékában hazatelepülni.

A fentiek mellett az időtényezőről is beszélgetünkügyfeleimmel. Előfordul, hogy valaki nem tud, vagy nem kíván három-öt évet egyjól megkomponált átadási folyamatra áldozni, és ezért hajlik az eladásra. Ezt aszcenáriót annak kell komolyan fontolóra vennie, aki igazán vonzó vételiajánlatot kapott, vagy aki együtt tud élni azzal, hogy az elérhetőnélalacsonyabb áron adja el cégét.

Az ennél is tempósabb, hat-tizenkét hónapon belüli,vagy a cég megfelelő felkészítése nélküli kiszállás ugyanakkor – ha egyáltalánmegvalósítható – nem realizált vesztességgel jár. Hiszen a tulajdonos kevesebbpénzhez jut, mint amennyi a markát üthette volna, ha nem szorítja az idő.Persze, ha ez a helyzet, még mindig az eladás valósítható meg alacsonyabbkockázattal. A – mondjuk így – „szoros határidős átadás” egyenlő a cégbedöntésével.

Különbségek, hasonlóságok,motivációk

Közkeletű tévhit, hogy azeladás és az átadás átfutási ideje között lényeges eltérés van. Ez egyáltalánnem igaz. A gyors eladásból adódó elmaradt nyereség igenis összemérhető a gyorsátadás kockázataival, és az ebből származó pluszköltségekkel. Ebben atekintetben a két folyamat inkább hasonlít, mint különbözik egymástól.Azeladás és az átadás vonatkozásában az eltérés sokkal inkább az alapítószándékaiban keresendő.

Azok a tulajdonosok, akik többgenerációs családivagyon alappilléreként tekintenek cégükre, mindent megtesznek annak érdekében,hogy mind az őket követőket, mind az üzletet megfelelően felkészítsék agenerációváltásra. Ez garantálja ugyanis, hogy amit felépítettek, továbbra is afamília tulajdonában maradjon, és annak jólélét szolgálja.

Akiknél viszont a cég az önmegvalósítás terepe és aszakmai sikerek tere – de valójában nem családi vállalkozás, hiszenleszármazottjaik sosem vettek részt annak irányításában, és nincsenek is ilyenambícióik – nos, ők jórészt eladnak, amikor eljön a visszavonulás ideje.

Összegezzünk!

Szinte minden céget el lehet adni, vagy át lehetadni az utódoknak. Míg előbbi esetben a fő kérdés, hogy milyen áron, utóbbinál,hogy túléli-e az átadási folyamatot.

Akár egyik, akár másik útra lép a tulajdonos, muszájtudatosítania, hogy mindkét folyamat egyedi és összetett. Professzionálisvégrehajtást igényel, amelybe célszerű szakembert bevonni, ugyanissorskérdésről van szó, amely komoly kockázattal jár. Fércmunkának itt nincshelye.

Mivel a legtöbb alkalommal tíz-húsz-harminc év alattlétrehozott vagyonról van szó – mint a bevezetőmben említett ügyfelemnél is –szerencsére sokan választják a körültekintően megtervezett előrehaladást.

A kérdés az, hogy a tulaj melyik csoportba tartozik:aki megteszi, amit kell, hogy sikeres legyen a tranzakció, vagy, aki megteszi,amit tud? Nem mindegy. Nagyon nem!

Mit vigyen magával ebből abejegyzésből?

• kizárólag a tulajdonos döntheti el, hogy elad vagyátad
• minden eladás vagy átadás egyedi döntési helyzet,nincs általános szabály arra, hogy melyik út a jobb
• amikor az alapító a gyerekeire hagyja, hogy milegyen a céggel, nem dönt, csak elodázza a döntést
• a döntési folyamat közben a távozó tulajdonosnakszempontok sorát szükséges mérlegelnie
• akármelyik utat választja az alapító, ha jól akarjárni, átlagosan két éves átfutással kell számolnia

*A cikk eredetileg avállalatépítés.huoldalon jelent meg.

2021.07.21.