A honlapon használt sütik beállítása
Hatalmas agrárberuházási dömping indulhatMagyarországon
Szerző
Agrárszektor
Olvasási idő
3 PERC
Megjelent
2021.04.30. 14:00
Habár akoronavírus-járvány hatását az agrárium és az élelmiszeripar is megérezte, azidőjárás, a különböző állatbetegségek, valamint a takarmányárak növekedésesokkal több gondot okoz az ágazat és a termelők számára – mondta azAgrárszektornak Bognár Róbert, a Budapest Bank agrárszakértője. Kiemelte, ezutóbbi olyan súlyos problémát jelent, hogy a drágulás a közeljövőben az összestermékpályán végig fog söpörni, így fel kell készülni arra, hogy a fogyasztóiárak, főként a hús-és tejtermékek ára is emelkedni fog. A szakemberrel többekközött arról is beszélgettünk, mit jelenthet hosszú és rövid távon a magyaragrárium számára az a történelmi mértékű támogatás, amelyet 2027-ig kap, mirekell felkészülniük a gazdáknak 2021-2022-ben, illetve miért fontos az öntözésfejlesztésés az agrárdigitalizáció Magyarország számára.
Akoronavírus-járvány hatását minden ágazat megérezte, és habár a mezőgazdaságviszonylagosan válságállónak bizonyult, általánosságban elmondható, hogy azidőjárás (aszály, fagy), valamint az állategészségügyi járványok (ASP,madárinfluenza) több gondot okoztak az agrárium és a termelők számára, mint aCOVID-19 – közölte Bognár Róbert. Hozzátette, tavaly a gyümölcsösök nagy részétjelentősen érintették a tavasz végi – nyár elejei fagyok, a mennyiségi kieséstazonban az árak emelkedése nagyrészt tudta kompenzálni. Időjárás szempontjábólaz idei év hasonlóan indult, mint a tavalyi, kevés volt a csapadék, az enyhe,hómentes télre hűvös tavasz jött, hideg- és melegfrontok váltották egymást, éskésőn jött fagyok is voltak, amelyek óriási károkat okoztak a hazaigyümölcsösökben. A fákat pont a virágzás és a kezdődő bimbózás időszakábanérték a mínuszok, a kajszi és az őszibarack ültetvényeken például már mosttudni, hogy komolyak a veszteségek, így a termelők attól tartanak, hogy atermés nagy részére a 2020-as évhez hasonlóan idén is keresztet vethetnek.Habár az időjárásra lokálisan nincs ráhatása senkinek, a szélsőségek hatásáttöbbféle módon lehet enyhíteni. Ilyenek akár az országos jégkármérséklő rendszer,a különböző fagykármentesítő berendezések, a korszerű ültetvények, a megfelelőöntözés (normál és fagyvédelmi), a megfelelő, rezisztens fajtájú növények,valamint a korrekt agrárbiztosítás kötése – hangsúlyozta a szakember, éshozzátette, a fenti beruházások finanszírozásában a Budapest Bank is tudsegíteni.
„Az állatbetegségek évekóta beárnyékolják a gazdák életét, nem volt ez másképp 2020-ban sem, ésvárhatóan idén sem lesz másként, hiszen a napokban ismét kimutatták amadárinfluenza vírus jelenlétét egy hazai pulykatartó telepen, afrikaisertéspestissel (ASP) fertőzött vaddisznókat pedig rendre találnak a magyarerdőkben. Az ASP németországi felbukkanása a hazai sertéstenyésztőknek iskomoly problémát jelentett, a madárinfluenza pedig az elmúlt évtized legnagyobbpusztítását végezte”– mondtaBognár Róbert. „Asertésés abaromfi termékpálya kettős nyomás alá került az elmúlt időszakban, egyrésztmivel mindkét betegség érinti Magyarországot, emiatt az export, illetveértékesítési lehetőségek lecsökkentek, amihez hozzájárult az is, hogy akoronavírus-járvány okozta értékesítési zavarok jelentősen megemelték a fagyoskészleteket a vágóhidakon. Ezek külön-külön is árcsökkentő tényezők, viszont abrutális takarmányár-robbanás miatt a termelési költségek is jelentősenemelkedtek az elmúlt fél évben, amely költségeket nem tudták azonnal áthárítania termelők”– tudatta az agrárszakértő.
„A fentikettő eredménye, hogy mind a termelői, mind a feldolgozói jövedelmezőségekcsökkentek, esetenként el is tűntek, így a közeljövőben a takarmányáraknövekedése végig fog menni mindegyik termékpályán, azaz a fogyasztói árakemelkedni fognak.”
„Nagyon sok ágazatot ésszektort szinte kilátástalan helyzetbe sodort a COVID-19, a mezőgazdaságra ésaz élelmiszeriparra azonban mindig szükség lesz”– emelte ki a szakember.Hozzátette, ez a két ágazat akkor lehet nyertese a mostani járványnak, haadekvát választ képes adni a fogyasztói igényekre. Ebbe például bele tartozik amezőgazdaság részéről az egységes árualap kibocsátás, mind minőségben, mindpedig mennyiségben, valamint a folyamatosan változó, egészségesnek mondotttáplálkozás igényeihez való igazodás. Ugyanakkor az élelmiszeriparnak isreagálnia kell az átalakult fogyasztói igényekre, jól látszik például, hogy akényelmi (félkész, kész) ételek (magasabb hozzáadott érték mellett) előállításalehet a jövő.
Akoronavírus-járvány okozta likviditási gondok tompítása érdekében 2020-ban többúj agrárhitel-konstrukció is született, illetve módosultak a már futó finanszírozásiprogramok feltételei.
„A Budapest Bank tavaly az elsők között vezette be agazdaságélénkítő programcsomag hiteltermékeit, emellett a gazdák között nagynépszerűségnek örvendett az MNB NHP Hajrá, valamint az Agrár Széchenyi KártyaPlusz folyószámlahitel konstrukció is megnövekedett számban segítette alikviditás, forgóeszköz finanszírozását. A Budapest Bank-nál teljes az agráriumés az élelmiszeriparhoz kötődő termékpaletta. Amennyiben lesznek újabb termékeka gazdaságélénkítő programban, azok bevezetésében is lehetőség szerint az elsőkközött szeretnénk lenni”– tájékoztatott Bognár Róbert.
A KözösAgrárpolitika (KAP) uniós és hazai forrásai révén 2027-ig összesen 7537milliárd forint érkezik a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeriparfejlesztésére. Mivel a források jelentős része beruházáshoz kapcsolódik majd,Magyarországnak lehetősége lesz felzárkózni a versenytársakhoz, ugyanakkor nemszabad figyelmen kívül hagyni a hatékonyságjavítást sem, ez ugyanis nagybanmeghatározza majd a jövőbeni versenyképességet – mutatott rá az agrárszakértő.Kitért arra is, hogy 2021-22-ben a két átmeneti évben a jelenlegi szabályokmellett lehet hozzáférni az új ciklus pénzeihez, így ezekben az években amegszokott feltételek mellett érdemes felkészülni a gazdálkodásban a GreenDeal-re.
„Nemszabad elfelejteni azonban, hogy ezt követően megváltoznak afeltételrendszerek, és már a Green Deal szellemében kell a gazdálkodástfolytatni, az ezekhez kapcsolódó fejlesztések finanszírozásában pedig komolylehetőséget lát a Budapest Bank is.”
A különbözőtámogatások mellett az öntözésfejlesztés és az agrárdigitalizáció is fontosszerepet kaphatnak idén Magyarországon, ez utóbbi, illetve az adatvezéreltgazdálkodás és döntési folyamat a jövő – közölte Bognár Róbert. A precíziósgazdálkodásra való áttérés és annak kiszélesítése számos lehetőséget nyújt abenne résztvevők számára, de azt, hogy kinél, mi a fejlesztendő terület, holvan a legnagyobb hozadéka ezen technológiáknak, azt egyedileg kellmegvizsgálni. Nagy potenciál van a mezőgazdaság számára az öntözésfejlesztésbenés a precíziós technológiák elterjesztésében egyaránt, hiszen míg a korszerűöntözőrendszerek használatával a termésbiztonság, a precíziós eszközökhasználatával az inputanyag felhasználás optimalizálható. Mint mondta,jelentősen növelni kellene a rentábilisan öntözhető területek nagyságát,valamint fontos lenne az öntözési közösségekbe való tömörülés is, hiszen ezszámos előnnyel jár.
*A cikk eredetileg az Agrárszektor oldalon jelentmeg.
2021.04.30.
https://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/hatalmas-agrarberuhazasi-domping-indulhat-magyarorszagon.29522.html
Iratkozzon fel hírlevelünkre, amennyiben szeretne:
- értesülniés meghallgatni a legfrissebb MBH Business Podcast sorozat adásait,
- szakértőktől tájékozódni a vállalkozását érintő aktuális piaci, gazdasági helyzetről,
- piaci trendeket látni KKV-kat vizsgáló, ágazati kutatásokból,
- inspirálódni különböző fontos, cégvezetéshez szükséges témák kapcsán,
- esetleg elsőként szeretne értesülni egy Ön számára érdekes szakmai rendezvényről
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.