A valóság persze ennél összetettebb (lásd például a sokat idézett 1970-es években az értékalapú és a növekedési részvények relatív teljesítményét), az elmúlt negyedévek mind a részvényárfolyamok, mind a vállalati pénzügyi mutatók tekintetében alátámasztani látszottak ezt a hipotézist. A vállalati árbevételek és profitok relatíve jól tartották magukat (ahogy mi is írtunk erről, sok esetben talán túlzottan jól is), az amerikai részvénypiac számait nézve valóban úgy tűnik, hogy a vállalatok árazási politikájukban alapvetően jól tudták érvényesíteni költségemelkedéseiket.

Ezért is lesznek érdekesek az elkövetkező hónapok – a lenti ábrát nézve ugyanis szembeötlő, hogy az infláció lassulásával az S&P500 Index cégeinek árbevétel-növekedése is veszíteni kezdett momentumából. Igazából, ha belegondolunk, ebben sincs semmi meglepő. A nominális változók világában élő részvénypiac, ahogy begyorsuló, úgy lassuló infláció mellett is teszi a dolgát: a vállalati szektor főbb nominális számai (nominális árbevétel, profitok) trendszerűen együtt mozognak az infláció alakulásával.

A részvénypiac jövőbeli iránya persze számos tényezőn fog múlni (pl. a reál-változókra reagáló amerikai jegybank viselkedésén), ugyanakkor ebből a szempontból csak remélni tudjuk, hogy nem sok befektető ringatta magát az elmúlt hónapokban a magas inflációs környezet egyik legveszélyesebb illúziójába, az ún. nominális vagy pénzillúzióba.

Másképp’ megfogalmazva: bízzunk abban, hogy az amerikai részvénypiac változatlanul ambiciózus értékeltségi mutatóiban nem csak az tükröződik, hogy a magas inflációs környezet magas nominális számait reálgazdasági erőként árazzák a befektetők.

Illúziók nélkül: A fenti ábra tanúbizonysága szerint az elkövetkező hónapokban sok nominális változó jó eséllyel lassulni fog, igazából anélkül, hogy ez majd a reálgazdaság teljesítményéről bármi érdemit is mondana.

A cikk eredetileg az Értéktrend blog oldalon jelent meg.