A honlapon használt sütik beállítása
Acsaládi vállalkozások bíznak a következő generációban
Szerző
Budapest Bank
Olvasási idő
3 PERC
Megjelent
2021.03.23. 11:00
A Budapest Bank legfrissebb, hazai KKV-k körébenvégzett kutatásából kiderült, hogy a családi vállalkozások vezetői bíznakabban, hogy gyermekük át fogja venni a cég irányítását, több mint 40%-uknál márzajlik is az utódlás folyamata. A legtöbbjüknek azonban a vállalatirányításminden figyelmét leköti, ezért kevés ideje marad a konkrét feladatokra, pedigaz idő sürget: ha nyugdíjba akarnak vonulni, nem várhatnak tovább a vezetésátadásával. Más opció pedig nincs, hiszen a vállalat értékesítésén döntő részükmég csak soha el sem gondolkodott.
A hazai gazdaságon belül jelentőssúlya van a családi vállalkozásoknak, meghatározó szerepet kapnak afoglalkoztatás, a termelés és a szolgáltatások területén is. Avállalkozástípust nehéz pontosan definiálni, mert többféle módszertan islétezik, a Budapest Bank ezért legfrissebb KKV szektort érintő reprezentatívkutatásában1a vállalatvezetőkre bízta a döntést, akik 60%-a szerint családivállalkozásnak tekinthető a cégük. A generációváltás kérdése kevésbéérinti a sok tulajdonossal rendelkező nagyvállalatokat, vagy multinacionáliscégeket, igazi kihívást az egy kézben összpontosuló, önálló cégeknél okoz,amelyek jellemzően a kis-, és középvállalati szektorba sorolhatók. AzInnovációs és Technológiai Minisztérium Magyar mikro-, kis-, ésközépvállalkozások megerősítésének stratégiája 2019-2030 szerint a családivállalkozások 39 %-a van generációváltó korban, 30 %-uk a következő 10 évben szembesülezzel a helyzettel2. ABudapest Bank kutatásának eredményei szerint a vállalatvezetők ennek ellenérenem tartják aktuálisnak a staféta átadását, 84%-uknál nem merült még felkomolyan a vezetőváltás gondolata. Ez nem azt jelenti, hogy a következő vezetőigeneráció bevonása ne történt volna már meg, mert a cégek több mint 40%-ábantart egy ideje a folyamat. Háromnegyedük bízik abban, hogy gyermekük fogjaátvenni az irányítást, de csak 25%-uk biztos abban, hogy pontosan ki lesz azutódja a vállalat élén.
Tisztában vannak vele, hogy időszerű a folyamat,szívesen háttérbe vonulnának a nyugdíjkorhatárt elérve. Legtöbbjük 66 éveskorában adná át a kormányt, mégis nehéz helyzetben vannak: a vállalatirányítása rengeteg idejüket veszi el, döntő többségük szerint nem maraderőforrásuk a tudatos betanítással és az átadással foglalkozni. Nem véletlenül:a vállalatvezetők majdnem 2 évet szánnának arra, hogy az utódjuk biztonsággalvehesse át az irányítást. A legtöbben jogi-, és adótanácsadást vennének igénybea folyamat során, de az ismerősökre és személyes segítségre is szívesentámaszkodnak.
Eladni biztos nemfogjuk
A vállalatvezetők hisznek abban, hogy gyermekükátveszi majd a cég irányítását, mert 85%-uk hallani sem akar azértékesítés lehetőségéről, ennek ellenére sokuk kíváncsi a cég értékére,legtöbbjük konkrét számításokkal is rendelkezik, hogy mennyit is érhetvalójában. Nem mindegyikük ennyire tudatos, azonban szívesen támaszkodnaktapasztalataikra és piacismeretükre, 74%-uk adatok nélkül is – szerintük –helyesen meg tudja becsülni az összeget. Harmaduk szerint nem is lenne nehézvevőt találni a cégre, bár 20%-uk szerint nem adna annyit a vállalkozásért,mint amennyit valójában ér. Igaz, hogy nem kívánják értékesíteni avállalkozást, de 74%-uk úgy gondolja, hogy, ha valaha sor kerülne rá, akkorérdemes lehet bankot bevonni a folyamat valamely részében.
„Úgy látjuk, hogy a családi vállalkozások életében kiemelt figyelmetkap a cég értékének folyamatos növelése, a legtöbb vállalatvezető a többinnovációban és a hatékonyabb munkavégzésben látja a versenyképességénekerősítését. Tudjuk, hogy ez a szegmens a KKV szektoron belül is különösenszeret saját tőkéből beruházni,, amit eredményesen ki lehet egészítenikamattámogatott beruházási kölcsönökkel, vagy EU finanszírozott termékekkel” –állítja Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletág vezetője. „Többmint 30 éve segítjük a hazai vállalkozásokat céljaik megvalósításában, együttkezdtük működésünket a ma generációváltáshoz érkező cégekkel. Tisztában vagyunkvele, hogy ez mekkora kihívás, ezért szakmai előadásokkal, rendezvényekkel ésszéles kapcsolatrendszerünkkel igyekszünk támogatni a folyamatot” –tette hozzá.ABudapest Bank az MBH Bankkal és a MBH Bankkal együtt a Magyar BankholdingZrt. csoport tagja, amelyről bővebb tájékoztatást a www.magyarbankholding.hu oldalonolvashat.
1Az országosan reprezentatív felmérést a BudapestBank megbízásából az Avanti Research készítette 2020 nyarán, 545 db. 200millió Ft éves árbevétel fölötti magyar tulajdonú cég tulajdonosa vagyügyvezetője telefonos (CATI) megkérdezésével.
https://www.edutus.hu/wp-content/uploads/2020/10/KKV-Stratagia-2019-2030.pdf 110. oldal
Iratkozzon fel hírlevelünkre, amennyiben szeretne:
- értesülniés meghallgatni a legfrissebb MBH Business Podcast sorozat adásait,
- szakértőktől tájékozódni a vállalkozását érintő aktuális piaci, gazdasági helyzetről,
- piaci trendeket látni KKV-kat vizsgáló, ágazati kutatásokból,
- inspirálódni különböző fontos, cégvezetéshez szükséges témák kapcsán,
- esetleg elsőként szeretne értesülni egy Ön számára érdekes szakmai rendezvényről
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.
Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. – a Takarékbank Zrt. beolvadásával – 2023. április 30-án egyesült, és az így létrejött kereskedelmi bank, mint a Magyar Bankholding bankcsoport anyabankja 2023. május 1-jétől MBH Bank Nyrt. (a továbbiakban: MBH Bank) név alatt működik tovább.