1985-öt írunk, és úgy képzelem, hogy egy garázsból indulunk, ahol édesapád elindította a vállalkozást. Mit gondolsz, ő gondolt-e akkor arra, hogy egy ekkora céget fog felépíteni, vagy egyszerűen csak belevágott?

Én kétéves voltam ebben az időszakban, ezért csak a családi történetekből tudok kiindulni. Valójában lakatos kisiparosként dolgozott 1985-ben, és tipikus lakatosként semmi köze nem volt sem az autókhoz, sem az autóiparhoz. Sőt, az autóipar – mint fogalom vagy irányvonal – nem is igazán létezett akkoriban Magyarországon. A nyolcvanas-kilencvenes években sokakban munkált egyfajta vállalkozói ambíció, ez édesapámban is megvolt. A munkához azután fogott hozzá a nagyszüleim családi házában, amikor a Székesfehérváron bérelt ingatlanát értékesítették. Úgy érezte muszáj valamibe belevágnia, ezért a szabadbattyáni telken kiépítette a műhelyt és „maszekként” lakatos munkákkal kezdett el foglalkozni, miközben főállásban egy iskola gépészeti helységének karbantartójaként dolgozott. A kilencvenes években hagyta ott ezt az állást, és elkezdte bővíteni a műhelyt. Idővel a szomszéd telket is megvette, már kifejezetten fröccsüzemnek, ahova egy csarnokot épített.

Apa nem volt tudatos vállalkozó, ő inkább a megoldásokat próbálta biztosítani a vevőknek, akik egyéni problémáikkal hozzá fordultak. Egyszer felkeresték azzal, hogy műanyagból kellene gyártani terméket, ekkor beszerzett egy használt fröccsöntőgépet és megtanult fröccsönteni, tehát innen eredeztetjük az egész mai sztorit. Ezt követően 2000-ben jött egy olyan megkeresés, hogy szilikont kellene fröccsönteni. Ez teljesen új dolog volt Magyarországon, azelőtt még senki sem csinált ilyet. Ekkor vásároltuk meg az első új fröccsöntő gépünket – azelőtt csak használt gépekkel dolgoztunk –, ami alkalmas volt erre. Ezáltal egy mérföldkőhöz érkeztünk: bekerültünk az autóiparba.

Mi is volt az első terméketek az autóiparban?

Egy O-gyűrű volt az első termékünk, ami arra szolgál, hogy az autók lámpáiba, például a ködlámpába ne folyjon be a víz.

Térjünk vissza a történethez…

Igen. Megvettük a szomszéd telket is, ahova egy irodaépületet és egy raktárat építettünk. Ezzel elfogyott a helyünk, mivel a következő telken már csak egy megvehető hely volt: a falusi kocsma. Itt szintén „fröccs-öntöttek”, de azért ez egy teljesen más technológia, és úgy gondoltuk, egy működő kocsmát csak nem vehetünk meg és zárhatunk be, lincshangulat nélkül.

2003 körül kibéreltünk egy TSZ-területet a szomszéd településen, amelyet később megvehettünk, és fröccsüzemmé alakítottunk. Ezt akkoriban még részletfizetési lehetőséggel vásároltuk meg: mondtuk, hogy szükségünk lenne egy földterületre, csak éppen nincs rá pénzünk. 2008-ban építettük meg a mögöttünk látható csarnokot raktárnak, ami tényleg egy elsőrendű épület lett. Ekkor viszont beütött a válság, ami nagyon nehéz időszak volt számunkra.

Hogyan vészeltétek át ezt az időszakot?

Összesen száznyolcvanan voltunk abban az időben, ez a létszám nyolcvan fő környékére esett vissza. De a munkához húsz-harminc ember is elég lett volna. Hál’istennek idővel valami visszaindult, és azt tudtuk mondani a hitelezőinknek, hogy már látjuk a kiutat a gödörből, tartsanak ki mellettünk. Hát így éltük túl.

És milyen jól tették, mert mostanra négyszáz munkatársatok van. Ha jól látom, tovább is építkeztetek?

Igen, több csarnokot is építettünk, és azóta minden termékünket áthoztuk Kőszárhegyre.

Ez meglehetősen intenzív növekedésnek mondható, ezért felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan tudtátok mindezt finanszírozni? Vannak olyan tanácsadóitok, akik figyelik a pályázatokat és a különböző finanszírozási lehetőségeket?

A növekedés önmagában egy filozófiai irány, el kell dönteni, egyhelyben szeretnénk állni vagy jobbá, nagyobbá tenni valamit. Édesapám mindig ki akarta szolgálni a vevőket, akik mindig egyre komplexebb dolgokat akartak, ehhez pedig folyamatos fejlesztésre volt szükség, különben más fejlesztett volna helyettünk. Úgyhogy egy előrehaladási kényszerpályán mozgunk jelenleg is, a vevők nyomnak előre. A pályázati, pénzügyi oldalt pedig Klér Zoli vitte.

(Bertalan Sándor, az MBH Bank középvállalati üzletágának ügyvezető igazgatója)

Hogy néz ki nálatok a fejlesztésekről való ötletbörze?

Apukám már lassan tíz éve nyugdíjas, így egyre kevésebbet beszélgetünk az üzletről. Egyébként a családi működésünk fordítottja az átlagos családokénak, mivel más a rokonaival csak hétvégén találkozik, mi viszont minden hétköznap találkozunk és együtt ebédelünk. Déltől egy óráig minden nap családi ebéd, szombat-vasárnap pedig mindenki azt csinál, amit szeretne. Az asztalnál különféle dolgokról beszélgetünk, hol üzletről, hol eseményekről vagy programokról, ez nincs megszabva.

Már elmondtátok, hogy a meglévő vevőitek annyira bíznak bennetek, hogy tolnak előre az újabb és újabb projektekkel. Külföldről is jön a motiváció?

Pontos export-számot nem fogok tudni mondani, de meg fogtok lepődni, ez mennyire alacsony. Ez talán kissé nagyképűen hangzik, de ismernek bennünket a vevők és azok a lehetséges vevők is, akikkel mi még nem találkoztunk. Nincs aktív sales-ünk, kiállítani sem szoktunk. Az üzleti szféránk inkább egyfajta ajánlásos rendszer alapján működik. Jelenleg is hetente legalább három, számunkra ismeretlen cég keres fel minket, hogy szükség lenne fröccsöntött termékekre.

Az export nálunk úgy alakult, hogy alapvetően nagy multinacionális vállalatoknak a magyarországi leányvállalataihoz szállítunk be – ilyen a Tyco, a Harman, a Valeo, és a Premium Sound System –, akik azt kérik, hogy a külföldi gyáraikba is szállítsunk. Ezeket az ügyleteket jellemzően a külföldi anyacégnek számlázzuk ki. Akkor is így van ez, ha a magyarországi Harmannak gyártunk, de a németországi Harman rendeli meg az ehhez szükséges szerszámot, akkor a projekt kiszámlázása export árbevételt eredményez. A tízmilliárdos árbevételből így másfél milliárd export, de ennek 80-90%-át ehhez hasonló szerszámok adják, a szó szoros értelemben vett export – hogy innen gyártunk közvetlenül külföldre műanyag alkatrészt – elenyésző mennyiségű.

Milyen alkatrészeket gyártotok?

2 nagy termékcsoportunk van. Egyrészről az autóipari csatlakozók termékköre, másrészt az autóipari hangrendszerek. Ugyanakkor vannak egyéb termékeink is.

Most éppen légbeömlőket gyártunk autókhoz, ez egy nem látszó, de funkcionális alkatrész. Olyan alkatrészt is gyártunk, ami az első tárcsafékhez irányítja a levegőt.

Nélkületek a Lamborghini nem menne olyan jól…

Gyakorlatilag kevés autó van a világon, ami működne nélkülünk. Nyilván, amit mondjuk Kínában gyártanak, az más dolog, de egyébként még ott is vannak alkatrészeink. Viszont Európában nem sok olyan autó van, amiben ne találnánk Simonos alkatrészt.

Kijelenthetjük, hogy jelenleg „fullon van” a gyártás?

Jelen pillanatban több kapacitásunk van, mint amennyi kibocsátásunk. Most már kizárólag olyan beruházásaink vannak, amelyek szükségesek a termeléshez. Egyre összetettebb projekteket nyerünk el, ezért nagyobb a célgépek aránya, termékspecifikusabbá vált a termelés. Kérdezhetnétek, hogy miért nincs fullon a gyártás, miközben annyi árajánlat érkezik, akkor meg miért nem megyünk előre? Azért, mert az árajánlatok elnyerési aránya csak egy-két százalék, ami teljesen normális az iparágunkban.

A weboldalatokból kiderül, hogy több pályázaton is indultok. Pályázati pénzek nélkül meg tudtátok volna valósítani az elmúlt években ezt a növekedési pályát?

Ugyanezeket az eredményeket biztosan nem tudtuk volna elérni, bár ilyen szerencsés hitelintézeti kapcsolattal, amelyekkel mi rendelkezünk, bizonyára mögénk álltak volna. Ez alatt jelen esetben nem pusztán az MBH Bankot, hanem az Euroleasinget is értjük, mindkét entitással kiváló a kapcsolatunk. A pályázatoknak komoly szerepe van az életünkben, a csarnoképítésben és az eszközvásárlások jelentős részében segítettek. Amikor éppen nem voltak pályázatok, akkor voltak helyette kedvezményes kamatozású hitelek, amelyek mind-mind segítették a cég épülését. Ha a bank és a pályázatok nincsenek, sokkal lassabban fejlődünk.

(Klér Zoltán, a Simon Plastics Kft. pénzügyi vezetője, Simon Péter, a Simon Plastics Kft. ügyvezetője, Bertalan Sándor, az MBH Bank középvállalati üzletágának ügyvezető igazgatója)

A beszélgetés előtt megnéztük a gyártócsarnokot, ami tele van robotokkal. Mit gondoltok, merre megy tovább a világ az iparágatokban? A mesterséges intelligencia hogyan jelenik majd meg, mit ad hozzá az életetekhez a következő néhány évben?

A robotizáció és az automatizáció itt a kulcsszavak, szerintem fedi egymást a kettő. Nekünk közel nyolcvan fröccsöntő gépünk van, és minden gépre jut minimum egy robot. Be lehet programozni őket a stabil és folyamatos termelésre, ez biztosítja a hatékonyságot. Más kérdés, hogy egyre nehezebb ehhez értő programozókat találni. Azt gondolom, hogy hatalmasat fejlődött a világ az elmúlt tíz-húsz évben, úgyhogy mi is ebbe az irányba indultunk el. Nem a munkaerőt szeretnénk megspórolni, hanem a gyártást optimalizálni. A robotokkal nincs külső tényezőkre bízva a stabilitás, nekik nem kell szünetet tartaniuk és ritkán fáj a fejük, így folyamatosan tudnak dolgozni.

Mit gondolsz, hogyan tudtok versenyképesek maradni a jövőben annak dacára, hogy a mesterséges intelligencia várhatóan átalakítja az életünket?

Fel kell tudni használni a mesterséges intelligenciát, akár adatelemzés terén a hatékonyság elemzésére, vagy annak kiszűrésére, hogy hol vagyunk versenyképtelenek, mely területeken vagyunk lemaradva. Nagy előnye lehet azoknak az iparágaknak, amelyek felhasználják a technológiát. Emellett számomra abszolút fontos a személyes kapcsolattartás, úgy gondolom, meg kell ismerni az embert a képernyő mögött.

A működésetekbe mennyire épült be a digitalizáció? Milyen digitális rendszerekkel dolgoztok a folyamatok során?

Az alapanyag beérkezésétől kezdve mi minden pillanatot folyamatosan nyomon követünk egy vonalkód-rendszer segítségével. Doboz szintű követési rendszerünk van, ami azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, mikor kezdett el egy adott dobozt a kolléga, mennyi darabot tett bele, mikor zárta le, hová került az üzemen belül, elkezdtük-e már a szállítását, hol jár a termék.

Régóta elhivatottak vagyunk a digitalizációt tekintve, így már 2004-ben bevezettük a vállalatirányítási rendszert. Már 2016-ban volt MES adatgyűjtő elemző rendszerünk, amelyről egyébként csak 2018 környékén kezdtek el érdemben beszélgetni. A teljes informatikai rendszerünk, felhőrendszerünk már akkor kiépült, amikor az emberek a felhőt leginkább csak meteorológiai fogalomként ismerték. Mi nyitott szemmel járunk és mindenhová elmegyünk – sok üzleti klubban megfordultunk már, és nem szégyellünk figyelni, tanulni, a legjobb megoldásokat pedig igyekszünk beépíteni a saját rendszerünkbe. A felhőrendszer is egy ismerősi kapcsolatból jött, ahol már csináltak ilyet, és úgy voltunk vele, nézzük meg nálunk ez hogyan működne.

( Simon Péter, a Simon Plastics Kft. ügyvezetője)

A Facebook oldalatokat elnézve azt vettem észre, hogy nagyon tisztelitek a dolgozóitokat, a képek alapján igazán családiasnak tűnik mindaz, ami a gyárban történik. Ünneplitek a nyugdíjba készülő kollégákat, gyerekek jönnek hozzátok, részt vesztek a Modern Gyárakért programban.

Családi vállalkozás vagyunk, ezért alapvetően családcentrikusak is, és nagyon fontos számunkra, hogy ez megmaradjon a létszámnövekedés mellett is. A multiktól próbáltuk elsajátítani az előremutató gyakorlatokat, megtartva a kis vállalkozások értékeit. Négyszáz fővel mi nagyvállalatnak számítunk, de azért ez más, mint egy ötezer fős vállalat, emberi léptékben inkább kisvállalatnak érezzük magunkat. Nekem is vannak gyerekeim, és úgy gondolom, a jövő érdekében érdemes beléjük fektetni ezeket a lehetőségeket.

Szeretem megmutatni a gyerekeknek a gyárat, nézzék csak meg a robotokat és a szerszámüzemet, hogy szeretnének-e itt dolgozni vagy sem. Ezáltal kicsit talán kinyithatom a gondolkodásukat, hogy a gyár nem csak az, ahogy a tévében látják, hogy szépen sorban bemennek az emberek a gyártósor mellé, és ott biorobotokként dolgoznak, hanem igenis szükség van rájuk és a kreatív gondolataikra.

A megfelelő minőségű szakmai utánpótlás minden vállalkozásnál kulcskérdés. Nektek van ilyen irányultságú programotok?

Szerződést kötöttünk egyetemmel, középiskolával és szakmunkásképzővel is, csúcsidőszakban tíz szakmunkás diákunk is volt. Egy tanműhelyt is létrehoztunk a tanulás céljából.

Azok alapján, amiket most elmeséltél, az a benyomásom, hogy akár olyanok is lehetnétek, mint a sok generációra visszanyúló családi vállalkozások Németországban. Látsz erre esélyt?

Igen is, meg nem is. Engem sem löktek ebbe az irányba, én magam szerettem volna a családi vállalkozásban dolgozni. Én ugyanezt a gyakorlatot fogom tovább vinni, a gyerekeim maguk döntsék el, hogy szeretnének-e itt dolgozni. Ha pedig mondjuk egyikük úgy dönt, hogy itt akar dolgozni, akkor találja meg a saját pozícióját, amiben jól érzi magát, nem feltétlenül kell ügyvezetőnek lennie.

Terjeszkednétek külföldön is? Mire lenne szükség ahhoz, hogy ez megvalósulhasson?

Nagyon régóta gondolkodunk ebben, van egy szerbiai vállalkozásunk is, illetve Mexikó is fölmerült bennünk, mindkét esetben a munkaerőköltség volt a fő szempont. Most is gondolkodunk rajta, de ismerős cégek tapasztalatából azt látjuk, hogy vigyázni kell, nehogy pénztemetővé váljon a terjeszkedés. Külföldön ugyanis teljesen más az üzleti kultúra és sok esetben magyar vállalkozóként nincs meg hozzá az a tudásunk, amit kinti cégektől kellene elsajátítanunk.

Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de a forrás a legkevesebb, ami szükséges hozzá. Kapcsolatrendszert, helyismeretet és egy nagyon speciális tudást igényel. A legnehezebb feladat a telephelyek összekoordinálása, pláne, ha azok más országokban találhatóak. Tehát nem kifejezetten célunk a terjeszkedés, de azt sem gondolom, hogy ha van rá lehetőség, akkor elugrunk előle.

Nagyon köszönjük az interjút!

Nagyon szívesen. Ha gondoljátok, most szívesen megmutatjuk nektek azt a kocsmát, ami megállította a terjeszkedésünket Szabadbattyánban. Ők legalább olyan jól tudnak fröccs-önteni, mint mi, és maximum édesapám borászata számára jelentenek ma konkurenciát.